London az Egyesült Királyság és azon belül Anglia fővárosa, világváros, a korábbi Brit Birodalom fővárosaként a világ egyik politikai, pénzügyi és kulturális központja. Nagy-London népessége több mint 7 millió fő, de az agglomerációval együtt ennél több millióval magasabb. Népességében rengeteg különböző nemzet, kultúra és vallás képviselteti magát, így Európa és a világ egyik legmultikulturálisabb és az Európai Unió legnépesebb városa. London rengeteg intézménynek, szervezetnek és cégnek ad otthont, több világhírű múzeum, színház, koncertterem, repülőtér, vasútállomás, palota és hivatal található itt. Ma Londonnak rendszerint a Nagy-London néven is ismert egész várost hívjuk, ami a belvárosból (City) és harminckét londoni Borough-ból áll.
London éghajlata mérsékelt övi, meleg, de ritkán forró nyárral, hűvös, de ritkán hideg téllel és állandó, nem kevés csapadékkal (napi rendszerességgel).
A legjelentősebb központ Westminster, itt található a West End, London legfontosabb kulturális, szórakoztatóipari és bevásárló negyede, itt található a pénzügyi intézmények kivételével a legtöbb, a városban található cég székhelye és az Egyesült Királyság kormányzati épületei. A londoni City a világ bankjainak központja és Európa fő üzleti központja. A londoni tőzsde nagyobb forgalmat bonyolít, mint New Yorké és Tokióé együtt. A City hétköznapokon rendkívül forgalmas, de hétvégeken meglehetősen csendes, mert lakónegyedek nemigen találhatóak itt.
London nagyszámú látogatót és turistát vonz. A turistalátványosságok nagyrészt a város középső részén vannak a Cityben, a West Enden, Westminsterben. Ezek közül néhány: a Westminsteri apátság, a Buckingham-palota, a Parlament és a Big Ben, a Hyde Park. Fontos turistalátványosságnak számítanak még a Szent Pál-katedrális, a Nemzeti Galéria, a Globe Színház, a Tate Galéria, a London Bridge, a Tower híd és a Tower, a London Eye, a British Museum Bloomsburyben, a Madame Tussaud Panoptikum, a Trafalgar-tér, valamint sok más múzeum és látványosság.
London közlekedése
Tömegközlekedés
London alapvetően 6 közlekedési zónából áll, a belváros az 1. zónát jelenti. Londonban található a világ első földalattija, mely ma is fontos szerepet tölt be a nagyváros közlekedésében. A londoni piros emeletes buszok a városkép elengedhetetlen részei, az agglomerációval vasút, míg a város három repülőterével repülőtéri expresszvonatok kötik össze a belvárost.
Metró
A londoni metró (London Underground) az angliai Nagy-Londont és néhány szomszédos területet, tizenegy vonallal kiszolgáló, teljesen villamosított metrórendszer. A hálózat 55%-a a földfelszín felett halad, annak ellenére, hogy angol nevének jelentése „londoni földalatti”. A helyi lakosok a metrót the Underground, vagy bizalmasabb stílusban the Tube néven emlegetik az alagutak henger alakú formája miatt. Az árak a kiindulási és utazási zónáktól függnek.
Busz
London buszhálózata 700 vonallal, naponta 6800 járattal és 6 millió utassal rendkívül kiterjedtnek mondható. Nagyobb a napi utasforgalma, mint a metróhálózatnak. Sok járatot a jelképnek számító piros kétszintes busszal látnak el. Manapság azonban egyre inkább terjed az alacsonypadlós változat, ami mozgássérültek számára is könnyebben használható. A régi, jól ismert Routemaster típus most már csak a belváros két, nagyon forgalmas vonalán (9-es, 15-ös) közlekedik.
Vasút
London életében kiemelten fontos a vasúti közlekedés, hiszen több millióan laknak a város külső agglomerációjában, akik naponta járnak be London központjába dolgozni. A Temzétől délre sokkal ritkább a metróhálózat, mint az északi oldalon, így ott a belső területeken is sokan napi szinten használják a vonatokat. A legnagyobb pályaudvarok a Blackfriars, Cannon Street, Charing Cross, Euston, Fenchurch Street, Kings Cross, Liverpool Street, London Bridge, Marylebone, Paddington, St. Pancras, Victoria és a Waterloo. A Fenchurch Street kivételével valamennyi csatlakozik a földalatti hálózathoz is. A legforgalmasabb állomások a London Bridge évi 80 millió utassal, a Waterloo 68 millió, a King's Cross 49 millió és a Liverpool Street 39 millió utassal.
Légi közlekedés
Londont hat nemzetközi repülőtér szolgálja ki. A világ egyik legforgalmasabb reptere a Heathrow dél-nyugat Londonban található, jelenleg öt terminálja üzemel. További jelentős nemzetközi reptere a város határán jóval túl van, Gatwick délre, Stansted észak-keletre, Luton észak-nyugatra.
Budapestről több légitársaság is üzemeltet járatokat Londonba, a Malév (jelenleg Gatwickre repül), a British Airways (elsősorban Heathrow-ra) átlagban napi 2-3 járatpárt, a „fapados” vagy diszkont légitársaságok közül a Wizz Air (Luton) átlagban napi kettő, az Easyjet (Luton, Gatwick) napi három járatpárt indít. A Sky Europe két év után, 2006 júniusában a veszteséges üzemelésre való tekintettel megszüntette londoni járatát.