KÖZÉPISKOLAI TANÉV ÁLLAMI ÉS MAGÁNISKOLÁBAN
Tapasztalat
Irodánk partnerszervezeteink kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy megtalálható legyen a FIYTO, illetve a CSIET felügyeleti szervek listáján, amik többek között a cserediák programokat is ellenőrzik; így biztosítva diákjainknak a minőségi elhelyezést.
Kinek ajánljuk?
A magániskolai tanévprogramok esetében 13-18 (esetleg 19) év közötti, az állami iskolai elhelyezésen alapuló tanévprogramoknál pedig minden 15-18 év közötti diáknak ajánljuk a programon való részvételt, aki kíváncsi az újra, aki nyitott és alkalmazkodó képes, hiszen a megszokottól egy időre búcsút mond; és az új és a más elvárásoknak, kell, hogy megfeleljen. Fontos tényező a minimum közepes átlageredményű tanulmányi eredmény és a közepes szintű nyelvtudás.
Mennyi ideig tart?
A 10 hónapos program szeptemberi kezdéssel indul, és júniusig tart, kivétel: Új-Zéland és Ausztrália. Az 5 hónapos program évente kétszer indul: szeptembertől januárig és januártól júniusig.
Hogyan lehet jelentkezni?
Irodánkban személyesen, előzetes telefonon történt egyeztetés után vagy a program előzetes jelentkezési lapjának visszaküldésével.
Meddig lehet jelentkezni?
Programonként változó, de ajánlatos az adott év március elejéig. Több programnál határidőn túli jelentkezés esetén késedelmi díjat kell fizetni.
Fontos információk
Az érdeklődéstől hazautazásig dolgozóink minden segítséget megadnak bármilyen kérdése is merülne fel. Első lépésként egy személyes találkozón kell rész venniük szülőkkel együtt, ahol mindenre kiterjedő, részletes információt adunk. Minden diák részletes jelentkezési lapot tölt ki nagy tapasztalattal rendelkező munkatársunk segítségével, amit a fogadó országban dolgozó koordinátorok bemutatnak több családnak, és iskolának. Egy diák referencia anyaga több képviselőhöz is eljut, így bizonyosak lehetünk benne, hogy a diák a legmegfelelőbb családhoz kerül. Esetleges nézetkülönbségnél lehetőség van családot cserélni, ebben a szervezet koordinátorai minden segítséget megadnak.
A befogadó családok felelősséggel vállalják a programon való részvételt, és mindent megtesznek azért, hogy a náluk eltöltött idő alatt diákjaink teljes jogú családtagokká váljanak. Partnerszervezeteink a családi információs anyagot még a program kezdete előtt rendelkezésükre bocsátják, a diák kiutazása után is rendszeres kapcsolatot tartanak a MasterClass irodával, így minden eseményről rögtön értesülünk. A fogadó országba való megérkezés után minden diák egy tájékoztató gyűlésen vesz részt, amit a helyi koordinátor tart a helyi szokásokról, iskolai rendről, és a régióra jellemződolgokról. Év közben is rendeznek hasonló gyűléseket, abból a célból, hogy a világ minden tájáról érkezett diákokkal meg tudjanak ismerkedni, barátkozni.
Oktatás
A külföldi oktatási rendszer teljesen eltérő a magyartól. Diákjaink életkora határozza meg, melyik osztályban folytathatják tanulmányaikat, Senior vagy Junior osztályban. Fő eltérés abban mutatkozik meg, hogy több a fakultatív, választható tantárgy, amit diákjaink tanulnak.
Példa órarend (USA) - idézet egyik diákunk leveléből
Tegnap mentünk be a sulimba, hétre, mert úgy tudtuk, hogy akkor kezdődik az Orientáció, de kiderült, hogy hatkor kezdődött, de végül semmiről nem maradtunk le, mert utána megkérdeztünk mindent. Megkaptam az órarendemet - nyolc tantárgyam lesz: spanyol, amerikai történelem, kórus, számítástechnika, matek, angol-brit irodalom, tánc & band. De ezt megpróbálom elcserélni bioszra vagy kémiára. És ezen az órarenden rajta vannak a tanteremszámok, hogy melyikben lesz az órám, illetve a tanár neve. Úgy van, hogy az órák 1,5 órásak, és egyik nap az első 4 órám lesz, a következő nap a második 4 órám lesz.
Bizonyítvány / program után
Az eltöltött iskolai évről mindenki kap bizonyítványt. Több diákunknak sikerült Érettségit is szerezniük az USA-ban és A-level vizsgát tenniük Angliában, de ehhez a kinti iskola külön engedélye szükséges.
Azok a diákok, akik a program befejeztével érettségivel, felsőfokú nyelvvizsgával térnek haza általában egyetemeken és főiskolákon tanulnak tovább a következő tanév kezdetekor, vagy egy évet a felvételire való felkészülésre tudnak szánni.
Biztosítás
Legtöbb programunk baleset-betegségbiztosítást tartalmaz.
Zsebpénz
Minden diáknak rendelkeznie kell havonta minimum 150-200 USD, illetve 120-150 GBP/ 200 Euro összegnyi zsebpénzzel (a programdíjon felül).
Élet a befogadó családdal
A befogadó családdal együtt élni annyit jelent, hogy tökéletesen megismerheted egy amerikai / német család hétköznapjait, szomorúságukkal és örömükkel együtt. Mint cserediák érkezel, és mint családtag távozol. A fogadó szervezetek mindent megtesznek azért, hogy diákjainknak a lehető legjobb családot válasszák érdeklődési, gondolkodási, szinte minden területen. Ezért van szükség arra, hogy jelentkezéskor a lehető legrészletesebb jelentkezési anyagot tudjuk elkészíteni.
Nincs tipikus család. A legtöbb család több gyerekes család, de van házaspár gyerek nélkül, vagy egyedülálló szülő is. A család kiválasztásnál mindig a jelentkező diák szempontjait veszik figyelembe, fontos, hogy a család gondoskodó legyen, tiszta és kényelmes környezetet tudjon biztosítani, az iskolába járást biztosítani tudja. Minden egyes családod a szervezet koordinátorai meglátogatják, helyzetükről felmérést készítenek, és kinttartózkodásod során többször is ellenőrzik helyzeted.
Élet kollégiumban
Diákkollégiumban élni annyit jelent, hogy egy nagyobb önállóság mellett megtapasztalhatod a tradicionális bentlakásos iskolák mindennapjait. Azoknak a diákoknak ajánljuk mindenképpen, akik önállóak, nyitottak, sport és közösségi programok iránt különösen érdeklődőek. El tudod képzelni, hogy veled hasonló korú diákokkal osztod meg a napi feladatokat, együtt készítitek el házi feladataitokat, és a közösség barátsággá változik?
A kollégiumok csak fiú vagy csak lány kollégiumok, de gyakran osztott szobásak. Étkezések közösen, megadott időben vannak, az étkezőben. Órák után közösségi programon illik részt venni, ez lehet kulturális, vagy sport program is. Akár vacsora előtt, vagy utána, de mindenképpen megfelelő idő áll rendelkezésetekre, hogy házi feladataitokat elkészítsétek.
"Szia Andi! Ne haragudj, hogy eddig nem írtam, de jobb is mert így egy vidámabb levelet olvashatsz. Most már sokkal jobban vagyok! Nem tudom, hogy hogyan, de egyszerűen csak el kezdett múlni a honvágyam. Az első két nap volt a legrosszabb, talán mert akkor döbbentem rá, hogy ez egy teljesen új világ, és én egyedül vagypk itt. Az anyuka nagyon sokat segített. Neki már vannak tapasztalatai, mert előző évben is volt cserediákjuk. A velem egyidős lánnyal nagyon jól megértjük egymást, mert több közös hobbynk is van. Már van néhány barátom, akik nagyon kedvesek. A suli szerencsére csak jövő héten kezdődik, úgyhogy még nem izgulok. Itt mindenki szereti a sulit, nem tudom, hogy miért. Talán, mert nem kell annyit tanulniuk? Majd megírom élményeimet a suliról, addig is üdvözletem küldöm: Judit"
Melyik iskolát válasszam?
Állami iskolák (USA: Public High School,Anglia: State Schools, Írország: Standard Day School, Németország: Gymnasium vagy Realschule, Franciaország: Lycée vagy College)
Legnagyobb különbözőség az állami iskolai elhelyezésnél figyelhető meg országonként.
Amerikai Egyesült Államokban az állami iskolák, rendhagyó módon minden amerikai közösség központjában épültek, sport pályákkal körülvéve. A diákok mindenki által ismert sárga buszon jutnak el az iskolába nap, mint nap és részt vesznek az általuk kiválasztott tanórákon reggeltől, kora délutánig. A házi feladatok az olvasási, kutatási és írásbeli feladatokon alapulnak, iskolai ellenőrzés tesztek alapján történik. Az iskolai sport és kulturális élet legtöbbször a közösségi élet érdeklődésének központjában áll.
Nagy Britannia oktatási rendje trimeszteres szerkezetre épül; a tanév szeptember első hetétől a következő év júliusáig tart. Fontos tudnunk, hogy a jelentkező életkorától teszik függővé, hogy GCSE vagy A-level osztályban tudják tanulmányaikat folytatni. Diákjaink a város nagyságától függően vagy biciklivel (ez a jellemzőbb) vagy busszal közlekednek. Angliában diákjaink a megadott helyszínek közül választhatnak: Dél-Anglia, Devon & Cornwall, Kelet Anglia, Yorkshire, Manchaster környéke. Írországban a tartomány által felügyelt magántulajdonban lévő iskolák, akik a hivatalos Oktatási Minisztérium által előírt tanmenetet követik. Iskoláink az egész országban megtalálhatók, lehetőség szerint választható központtal.
Németországban a diákok iskolai tanéve tartománytól függően különböző időpontban kezdődik. A diákok junior, valamint senior osztályban tanulnak, érettségit 19. évükben, a 13. osztályban tudnak tenni. Általában napi 6-7 tanóra van, jellemzően a mindenki a maga által összeállított tanmenet szerint. A házi feladatok az olvasási, kutatási és írásbeli feladatokon alapulnak, iskolai ellenőrzés tesztek alapján történik. Diákjaink a város nagyságától függően vagy biciklivel (ez a jellemzőbb) vagy busszal közlekednek.
Franciaországban az állami iskolák, rendhagyó módon a közösség központjában épültek. A diákok iskolai tanéve szeptemberben kezdődik. A diákok junior, valamint senior osztályban tanulnak. Általában napi 6-7 tanóra van, jellemzően a mindenki a maga által összeállított tanmenet szerint. A házi feladatok az olvasási, kutatási és írásbeli feladatokon alapulnak, iskolai ellenőrzés tesztek alapján történik.
Spanyolországban az állami iskolák koedukált programot kínálnak, jelentős állami támogatással működtetik intézményeiket. Fontos különbség: 30-35 fő van osztályonként, jelentős szerepet játszik a komoly tanulás, napi felkészülés az órákra, valamint a legtöbb iskolában csak délelőtt van oktatás. A programon részt vevő külföldi diákok gondosan kiválasztott befogadó családoknál laknak a program ideje alatt.
Jellemzői:
- Magas követelmény az iskolák kiválasztásánál
- Kiválóan képzett tanárok
- Több tantárgy alapján létrehozható tanmenet
- Órák utáni magántanulásnak kiemelkedő szerepe van
- A legtöbb iskolában délutáni programok és sportfoglalkozások
- Lehetőség szerint koedukált
- Egyenruha nem kötelező
- Biztonságos, támogató családi környezet
- Biztonságos, külvárosi és vidéki környezet
Támogatott iskolák(USA: Parochial Schools, Németország: Landschulheim,
Franciaország: State Substisized Boarding Schools)
A tartomány vagy vallási központ által felügyelt és anyagilag támogatott magántulajdonában lévő iskolák, akik a hivatalos, Oktatási Minisztérium által előírt tanmenetet követik. Iskoláink nagyobb városok vonzáskörében vannak, nagyon szép, eredeti környezetben. Mind a tanítás, mind a tananyag magas személyi, valamint magas erkölcsi követelményeknek felel meg. Azoknak a diákoknak ajánljuk, akik szülei a magas elvárások szerint választanak iskolát.
Jellemzői:
- Minőségi oktatás elérhető áron
- Külvárosi közösségek iskolái
- Kisebb létszámú iskolák és osztályok, így diákjainkra több figyelem jut
- Az órák utáni foglalkozások széles skáláról választhatók
- Magas elvárások tanulmányi szinten
- Nyitott minden felekezet részére
- Egyenruha általában elvárt, de nem minden központban
- Meleg, támogató családi környezet vagy kollégiumi elhelyezés
- Koedukált
Magániskolák (Private Day Schools vagy Elite Boarding Schools)
A magániskolai elhelyezés esetében diákjaink szülei igényeik szerint választhatnak iskolát, több lehetőség közül. Sokan hajlandóak jelentős anyagi áldozatot hozni azért, hogy gyermekük a lehető legjobb képzésben részesüljön. Maga az iskola típusa gazdag tradícióban, jelentős történelemi háttérrel rendelkezik; az adott ország "jobbjai" is ezeket az iskolákat választják gyermekeiknek. Magas tanulmányi elvárásokkal kombinált alacsony osztálylétszám, kiváló felszereltség jellemzi magániskoláinkat. Elsősorban azoknak a diákjainknak ajánljuk, akik biztonságos, családi környezetben kiváló minőségi tanulmányi előremenetelt várnak el önmaguktól.
A diákok vagy biztonságos családi környezetben vagy az iskola kollégiumában, internátusában laknak, maga az iskolai környezet adja a diák családját, tanárait, barátait.
Jellemzői:
- Jó hírnevű iskolák
- Minőségi oktatás
- Egyetemi tanulmányokhoz kiváló felkészítést adó iskolák
- Személyre szabott tanulmányi terv
- Tantárgyak széles variálási lehetőséggel
- Legutolsó technikai felszereltség, magas minőségi oktatással
- A tanár diák viszony nagyon szoros, több tanár foglalkozik egy diákkal
- Kevés létszámú osztályok, személyes figyelem, komoly tanulmányi előremenetel
- Kiváló minőségű délutáni foglalkozások (sport, kórus, pl)
- Választható nyelvi felkészítés, extra költségért
- Az órák utáni foglalkozások széles skáláról választhatók
- Nyitott minden felekezet részére
- Vallási és nem vallási iskolák
- Igény szerint koedukált
- Egyenruha általában elvárt
- Főleg nagyvárosokban lévő intézmények (külvárosi részén)
- Támogató családi környezet illetve gondoskodó kollégiumi környezet
PROGRAMOK ORSZÁGONKÉNT
Amerikai Egyesült Államok
A "híres olvasztótégely" vagy a korlátlan lehetőségek hazája. Bevándorlók milliói érkeztek és érkeznek a mai napig ide, hogy álmaikat megvalósítsák. Amerika egyik oldala nagyon puritán, másik oldala sokszínű, tarka. Lélegzetelállítóan gyönyörű természet, és vibráló városok. Mindenkinek érdemes kipróbálni a tipikus amerikai életformát, ami nagyon különbözik az Európaitól!
"Nagyon jól érzem magam ezen a helyen és ennél a családnál! A város szép, és kedvesek az emberek, csak egy kicsit nyugis itt az élet. A tanáraim nagyon kedvesek és sokat segítenek, de így is nagyon nehezen mennek a dolgok. Nagyon sok barátom van, sokat beszélek és őket azért értem, de a tanárokat még nem teljesen. Mondani akartam, hogy nagyon mázlisak a német exchange student-ek, mert rengeteg van a sulimban. Irigylem is őket, hogy jókat dumálnak a saját nyelvükön. Nekem persze vigyáztak, hogy magyar ne jöjjön! Ez csak vicc volt! Köszönet mindenért: Szilvi, USA
Anglia
Anglia, Európa egyik vezető hatalma a mai napig. Gondoljon az antik kultúrára, aminek tradíciói a világot formálták. Konzervatív, ugyanakkor haladó gondolkodású, sokszor az extrémitás határán. Iskoláit, iskolai eredményeit az egész világ hitelt érdemlően elismeri. Éppen ezért a legtöbb külföldi diák Angliát kitűnő, nagy hagyományokkal bíró iskolái miatt választja tanulmányai helyszínéül.
"Még mindig jól érzem magam itt! Igaz, az angolok teljesen mások, mondhatni furcsák! Oxford nagyon szép, és számomra is hihetetlen, hogy itt lehetek! Az iskolában eléggé vegyes tapasztalatok értek, nem mindig vagyok a topon, de azért keményen próbálom!! Üdv, Vivien" Nagy Britannia
Írország
Írország világszerte barátságosságáról, nyugodtságáról és természeti szépségéről ismert. Az országra jellemző a magas életszínvonal, a gyorsan fejlődő gazdaság, a sportszeretet, művészetek támogatása. Az ír emberek mélyen hisznek a minőségi életben, és ez tükröződik napi életvitelük minden pontjában. Amíg egy ír iskolában tanulsz, biztos lehetsz abban, hogy életre szóló barátságokat kötsz, és ugyanannyit tanulsz az osztálytermeken kívül is.
Németország
Németország történelmileg mindig meghatározó szerepet játszott. Erős gazdasági, kulturális háttérrel rendelkező ország, ahol diákjaink magas színvonalú iskolában tudják tanulmányaikat folytatni. A német iskolarendszer hasonló elveken alapszik, mint amit diákjaink megszoktak: általában Gimnáziumban, illetve Reáliskolákban tudják tanulmányaikat folytatni.
"Először is Berlin, az első négy nap nem is lehetett volna jobb, négyen voltunk ott magyarok, 3 fiú + 1 lány, 1 olasz, csomó szlovák, meg Dél-Amerikából páran. A magyar lány is itt lakik Hannover környékén, egy koordinátorunk van. Igazatok volt, hogy decemberre már jól fogom magam érezni magamat, és ez így is lett! Az osztálytársaim nagyon jó fejek, és most már többet járunk el együtt bulizni!" János
Franciaország
A szabad gondolkodás, a demokrácia hazája. Jeles művészek, kitűnő politikusok és a franciák életszemlélete kitűnő útmutatót ad minden résztvevőnek. Irodánk állami iskolai programot ajánl elsősorban.
"Kedves Andrea! Először is Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet szeretnék kívánni! A családom nagyon aranyos és jól érzem magam velük. Toulouse nagyon szép, de úgy látszik nincs eléggé délen, mert itt is vannak mínusz fokok télen. Szeretném megköszönni fáradságait. Üdvözlettel: Diana"
Spanyolország
Gyönyörű, hegyvidéki és mediterrán vidék - a spanyol tájban mindkettőt megtalálhatod. Spanyolország sajátos vitalitását az egész világon elismerik, szeretik. Kreativitás, érzelem, temperamentum, lelkesedés a fő jellemvonások, ha a spanyol kultúráról és életstílusról beszélünk. Európa történelmében jelentős szerepet játszott, és játszik: a mai Spanyolország modern, dinamikus fejlődésű ország.
További országok
Az alábbi országokba szervezünk még Középiskolai tanév programot:
Ausztrália, Új- Zéland, Kanada, Belgium.
Részletes programajánlatért kérem, keresse fel irodánkat!
"Szia Andrea! Minél több idő telik el, annál jobban érzem itt magam, a nagy Texasban. Bár az idő nem a legszebb mostanában - elég sokat esik, és reggelente nagyon hideg van, de azért minden szuper! Az iskolát most már nagyon szeretem - nagyon népszerű vagyok, főleg amióta volt a kórussal egy fellépésünk (Open House keretén belül), ahol duót énekeltem egy osztálytársammal, és mindenki el volt ájulva tőle! A jegyeim pedig egész jók lettek! US töri: 80, de az óta már 84, biológia 86, angol 89, ami azóta már 94, ének 98, számítástechnika 99, és spanyol meg tánc 100. Matekból még nem kaptam semmit, mert éppen akkor cseréltem. De az sem megy rosszul! Szóval minden remek! Mi hír a többiekről? Most megyek, de még majd írok! Kinga"
NYELVI TANÉV PROGRAMOK
Kiknek ajánljuk
Ezen a programon minden 16 évnél idősebb diák részt vehet, akinek szándékában áll a választott nyelvet közel anyanyelvi szinten megtanulni. Az iskolák garantálják, hogy a tanfolyam végére még a gyenge nyelvtudású diák is folyékonyan beszéli a választott nyelvet. A program nem csak kitűnő lehetőséget ad arra, hogy a nyelvet anyanyelvi szinten elsajátítsuk, továbbtanulásunknál plusz pontokat nyerjünk vele, hanem arra is, hogy megismerkedjünk más kultúrával, más szemlélettel. Diákjainkat befogadó családok látják el, ők segítenek beilleszkedni, barátokat szerezni. Az alábbiakban különböző szervezetek ajánlatait tárjuk Önök elé, mindegyik minőségi programot garantál.
A programok felépítése
Partnerszervezeteink több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, ajánlják kitűnő nyelvi kurzusaikat. Kiemelkedő ajánlatuk a Nyelvtanfolyami Iskolaév, ahol különböző nyelvi központjaiban évente több száz diák sajátítja el a választott nyelvet. Idén újdonsággal áll diákjaink elé: heti 20 / 24 illetve 30 órás tanmenet közül lehet választani az iskolaéven illetve a szemeszteren belül. Az iskolaév programjuk 32 / 34 hétből áll, a szemeszteri időszak 20 / 24 hétből. A tanfolyami hagyományokhoz illően itt is az első napon orientációs programon vesznek részt diákjaink, amin keretén belül készítik el nyelvtesztjüket, így mindenki a megfelelő csoportban tudja tanulmányait folytatni. Minden középhaladó szintű diákunknak lehetősége van többfajta fakultációs program közül választani, amelyek: film, üzleti, kifejezés és szókincs, kultúra, napi politika, irodalom, társalgás, nemzetközi marketing. A tanfolyam végén lehetőség van nemzetközileg elismert vizsgák letételére is, Cambridge, TOEFL vagy IELTS. Általában a tanfolyam második felétől lehetőség van szakmai nyelv tanulására is (úgymint üzleti nyelv, turizmus, média, marketing) vagy nyelvvizsga felkészítőn részt venni.
Elhelyezés
Diákjainak családi elhelyezést biztosítunk kétágyas szobában, félpanziós ellátással, kollégiumi elhelyezés lehetőség szerint kérhető, felár ellenében.
A választható programok tanévről tanévre változnak, kérjük konkrét ajánlatunkat tekintse meg AKTUÁLIS KATALÓGUS-unkban!
Részvételi díjak |
A részvételi díjak a kurzusok időpontjától, időtartamuktól és a választott ellátástól függően változhat.
Az aktuális árakat mindig AKTUÁLIS KATALÓGUS-unk tartalmazza, tekintse meg ott! |
Az oldal tetejére |